2014. december – a végső megmérettetések hava

Mint ahogyan év elején olvashattátok a 2014es évet a kihívások, fejlődések évének is nevezhettük.

Sokan olyan mélységekig jutottak egy egy élethelyzetben , életterületen amiről azt gondolták “nincs lejjebb”.
És pontosan ez a “mélység” hozta meg számukra azt a végső lökést aminek hatására el tudtak indulni felfelé a szakadékból.

 Egyáltalán nem volt “véletlen”, hogy ősz óta  sokat  olvashattatok  a rengeteg működésbe lépett sorsfordító energiáról.

Természetesen vannak akiknek ez még kevés annyira “nagyot akartak” ezért lehet észre sem vették, hogy
elindultak felfelé. A nagy célokkal nincsen gond, a problémák ott kezdődnek mikor valaki az apró lépéseket,
fejlődést észre sem veszi, nem értékeli, mert “nem ezt kérte”..

Nagyon fontos megérteni, hogy minden célhoz lépésenként vezet az út.

A türelmetlenség, hitetlenség, a nyafogás, a hiszti nem célravezető hozzá állás.

Nekik és azoknak is akik felismerték “megindult valami” ugyanazt tudom mondani:
2014 csak a kezdet, a bemelegítés..
Ne reménykedjetek, hogy 2015-ben “jön a nyugi” csak mert “megmozdítottál egy fűszálat”.
Ahhoz, hogy látványos változást érj el, nem elég egy fűszálat arrébb tenni.
Persze sokan gondoljátok most: ez nem egy fűszál volt, annál sokkal több.
Nos lehet…gondold azt… de a céljaid nagyságához képest bizony mégis csak fűszál..

Mint említettem a 2014es a kezdet, amikor is bebizonyíthattad, hogy arrébb tudod tenni azt a fűszálat. Azt a
fűszálat amiről még 2013ban azt gondoltad egy hatalmas gerenda.

Most, hogy túl vagy az első fűszálon, 2015-ben elkezdi az élet eléd tenni a többi füszálat amiket arrébb kell
tegyél ahhoz, hogy elérd a célodat.

Lesznek akik elbuknak….
Akik 2014-ben keményen dolgoztak és ezt 2015-ben sem adják fel, az év folyamán azon kapják magukat: “a szívem
mélyén már lemondtam róla, és most mégis megvan, elértem/látom a célom”
Amint elkezdesz kevésbé görcsölni a céljaidon és  abbahagyod a türelmetlen időszámolást; “mennyit kell még várni”,
rengeteg teremtő energiád szabadul fel, ami akkora lökést ad számodra, hogy “észre sem veszed” és ott vagy a
célegyenesben.
Ehhez természetesen szükség volt a 2014-es év küzdelmeire, melyek megerősítettek annyira, hogy az utolsó
lépéseket is meg tudd tenni, hogy ne bukj el a cél előtt.

2014.decembere pontosan ezekről a megmérettetésekről szól.
Végső próba, hogy bebizonyítsd: képes vagy letenni a vizsgát, hogy a következő osztályba léphess.

Mint említettem: lesznek akik elbuknak.
Akik nem képesek felismerni, hogy az eddigi óriási erőfeszítéseik még csak a ház alapkövei voltak, ők feladhatják.
Tudom, az év közbeni tanulás és kisebb vizsgák is rettentő nehezek voltak, sokan erejük végén járnak..
Pontosan az erejük vége felé, lesz szükség minden eddiginél nagyobb erőbedobásra, hogy az évzáró vizsgán is
sikeresen szerepeljenek.
Próbája ez annak, hogy mennyire értettük és tanultuk meg életünk ezen cilusának feladatait, és mennyire vagyunk
képesek átlátni őket.

Ez a hónap a vízválasztó: akik képesek tartósan kilépni komfortzónájukból, és annak határait  kijjebb tolni, ők 2015-ben a következő osztályba léphetnek, és mint tudjuk 2 évfolyam között mindig van egy kis szünet amikor is megpihenhetünk, ez számukra is megadatik.

Éppen ezért nevezhetjük a 2015-ös évet a beérések évének, amikor is sokan felérnek a vágyott csúcsra.. Ahol aztán újabb célokat, magaslatokat fedezhetnek fel, de ez már egy másik történet.

December hónap “útravaló” üzenete:

“Mikor elfárad a szárny és elcsügged a szív, és úgy érzitek, nem tudtok tovább repülni, akkor már félúton jártok.”
(Az Örzők Legendája)

 

írta: Selina Nut

 

Ez is érdekelhet...