7 sikert hozó mágikus talizmán titka

Ha szeretnél sikeresebb lenni az életben, esetleg egy jó állásra, vagy anyagi javakra vágysz, akkor próbáld ki az alábbi sikert hozó mágikus ábrákat. A talizmánok némelyike gyors meggazdagodást is hozhat.

Ezek az ősi, titkos ábrák ugyan mágikus erővel vannak felruházva, de természetesen nem helyettesítik az erőfeszítéseket, a megfelelő döntéseket, a törekvést, amit a céljaink eléréséért nekünk magunknak kell megtennünk. Energetikai kisugárzásuk segítő erőt jelenthet egy vállalkozás beindításánál, munkahelyi sikerek elérésénél, vagy akkor, ha egy megfelelő állást szeretnénk találni. Az itt található jelképek és talizmánok, szisztematikusan felépített, mágikus ábrával vannak ellátva, melyek a sikerrel kapcsolatos vágyak beteljesítésére szolgálnak. De ne feledd: a szerencse csak ahhoz kopogtat be, aki tesz is érte valamit.

Válaszd ki a neked tetsző talizmánt, olvasd el miben segíthet, és készítsd el saját magad számára. Igy biztos lehetsz benne, hogy segíteni fog, hiszen készítés közben energetizálod, ahogyan a célodra fókuszálsz közben.

A jelképet rajzold fel egy lapra, és tedd ki a dolgozószobádba, vagy a munkahelyeden az asztalodra. Ha nem szeretnéd, hogy a kollégáid meglássák, akkor az is megfelelő, ha egy dobozba rejted. A lényeg, hogy azon a helyen legyen, ahol dolgozol, illetve céljaid elérésén munkálkodsz. Családi, párkapcsolati harmonia esetén nappali vagy hálószoba. Ahol a legtöbb időt töltitek együtt.

Sok sikert hozzá!

il_570xN.501004523_de15

Ez a szerencsehozó AGLA talizmán – amelynek rontáselhárító, ördögűző, lázcsillapító és gyógyító hatást is tulajdonítottak – eredetileg egy girmoire- ban, azaz varázskönyvben látta meg a napvilágot. A mágikus erejűnek tartott AGLA felirat – amely a notarikun nevű kabbalista metódusnak köszönheti létrejöttét – az “Atha gibor leolam Adonai” (A te hatalmad örökkévaló , Uram) imaformula kezdőbetűiből tevődik össze.
Az AGLA gyakori eleme a varázskönyvekben, például a III. Leó pápának tulajdonított Enchridionban szereplő varázskörnek, mágikus ábráknak, talizmánoknak, feliratonak és varázsigéknek. Egykori népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy voltak vidékek Európában, ahol sokáig minden talizmánt, amulettet és mágikus erejűnek tartott ásványt AGLA- ként emlegettek.

Mikor használd:
Ha bármiben szerencsére van szükséged.
Ha sikeres vizsgát szeretnél tenni.
Állásinterjún is szerencsét hozhat.
Ha szeretnél bevonzani életedbe egy igazi álom munkát.

 

 

373017073.32-kiralyi-pecset

Ez a Kis-Ázsiából származó talizmán Suppiluliuma pecsétje.  Eredetileg 1. Suppiluliuma (i.e.1375-1335) hettita király nagy pecsétje volt. A történészek 1. Suppiluliumát tartják a hettita nép legnagyobb uralkodójának, akiben a politikai éleslátás éles látás és ravaszság kitűnő hadvezéri képességekkel párosul. Nem sokkal trónra kerülése után meghódította a Mitanni Birodalmat, és országa határait egészen Libanonig terjesztette ki. A legyőzött népeket azonban nem süllyesztette rabszolgasorba, hanem vazallusaivá tette – elsősorban okos házassági politikája segítségével hatalmát az akkori uralkodó oly nagyra becsülték, hogy például az egyiptomi királynő, Tutanhamon özvegye az egyik hettita királyfit szerette volna maga mellé emelni a fáraók trónjára.

Ez a talizmán – tekintve, hogy egy hatalmas és sikeres uralkodó pecsétjeként kezdte a pályafutását- kitűnően alkalmas az önbizalom erősítésére és a vezetői képességek fokozására, ezen kívül viselőjének hathatós segítséget nyújthat az előrejutásban és a magasabb pozíciók megszerzésében.

Mikor használd:
Ha szeretnéd vezetői képességeidet fokozni.
Ha szeretnél előrébb jutni a szakmai ranglétrán, és magasabb pozíció betöltésére vágysz.
Ha több sikerre vágysz az életben.
Ha minden szempontból sikeres életre vágysz.

 

 

amulett17

Merkúr pecsét – talizmán. Ez a talizmán elsősorban a kereskedőknek, az üzletembereknek, a tanulóknak és az utazóknak nyújt védelmet, illetve hoz szerencsét. Az ábra központi eleme a Merkúr bolygó asztrológiai jele, amely ugyancsak a Merkúrt reprezentáló nyolcágú csillag közepén helyezkedik el. (a nyolcas a Merkúr által uralt számok egyike.) A csillag csúcsai között elhelyezkedő tizenhat további jel a központi jel által közvetített Merkúr hatását van hivatva erősíteni.

A Merkúr legfontosabb asztrológiai jellemzői egyébként a következők: gyorsaság, légiesség, mozgékonyság, sokoldalúság, tarkaság, változékonyság, semlegesség, alkalmazkodás és átalakulás.

Mikor használd:
Ha üzleti manőverezéseidhez szerencsére van szükséged.
Ha a kereskedelemben szeretnél elhelyezkedni.
Bármilyen vizsgánál szerencsét hoz.
Üzleti tárgyalásokon, üzleti utakon szerencsét hoz.
Ha egy új helyzethez kell gyorsan alkalmazkodnod.

 

 

10581019_836458066365603_405976_n

Naptalizmán. Ez a szerencsét, sikert és gazdagságot hozó naptalizmán a következő, önmagukban is igen hatásos elemekből tevődik össze: Felül a Hórusz jobb szemével díszített egyiptomi szárnyas napkorong látható. A belső körben -héber betűkkel felírva- Michael neve olvasható. (Michael a nyugati okkultizmus szerint a Nap angyala.) A belső körben ezen kívül felfedezhető még a Nap otthonául szolgáló Oroszlán asztrológiai jele, valamint a Nap olümposzi szellemének, Ochnak a szigilluma (mágikus pecsétje) is. A körgyűrű jobb és bal oldalát egy-egy felfelé álló, tehát pozitív energiát sugárzó pentagram díszíti. Alattuk helyezkedik el a Nappal társított két geomanciai alakzat a Frotuna Major (nagy szerencse) és a Fortuna Minor (kis szerencse ábrája. Végül a körgyűrű alján ott látható a Nap angyalának, Michaelnek a szigilliuma.

Mikor használd:
Ha szeretnéd álmaid munkáját megtalálni.
Ha magasabb pozícióra vágysz, jelenlegi munkahelyeden.
Ha magasabb jövedelemre szeretnél szert tenni.
Ha bármiben szerencsére van szükséged.

 

 

18858_piramisok-bolcse (1)

Ez a talizmán a Piramisok Bölcse tizenhármas számú mágikus ábrájával azonos. A könyv a XVIII. században jelent meg először nyomtatásban. A kísérőszöveg szerint az ábrát célszerű sáfrányszínű szaténra hímezni ezüstszínű fonállal (de természetesen más formában elkészítve is kifejti hatását).

A Piramisok Bölcse, birtokosát átlag feletti képességekkel ruházza fel és hozzásegíti céljai eléréséhez, illetve a legkülönfélébb anyagi javak megszerzéséhez. Az ábra a következő varázsszavak segítségével kelthető életre: TURAN, ESTONOS, FUZA, VAZOTAS, TESTANAR.

Mikor használd:
Ha szeretnéd a képességeidet kamatoztatni a munkád során.
Ha szeretnéd képességeidet fokozni.
Ha bármilyen célt el szeretnél érni.
Ha anyagi javak megszerzésére vágysz.

 

hexagram2

Ez a mágikus hexagram a régi varázskönyvek szerint jelentős mértékben hozzájárulhat az üzleti vállalkozások és a pénzügyi manőverek sikeres lebonyolításához, de az anyagi gyarapodás más formáihoz is segítséget nyújthat, és rendkívül erős védelmet is biztosít. Az okkultisták szerint ráadásul az ilyen és hasonló alakzatok felerősítik, illetve fókuszálják az akaraterőt, aktivizálják a tudatalatti mélyén szunnyadó mágikus energiákat, és a felszínre hozzák az emberben parafenomenális képességeket.

Mikor használd

Ha üzleti vállalkozásodat szeretnéd felfuttatni.
Ha sikeres pénzügyi manővereket szeretnél lebonyolítani.
Ha anyagi gyarapodásra vágysz.
Ha szeretnéd erősíteni az akaraterődet, és a mágikus képességeidet. Családod, otthonod védelmére is alkalmazhatod.

 

courgmed

Jupiter- asztromágikus talizmán. Ennek az asztromágikus talizmánnak a központi eleme a Jupiter bolygónak megfelelő mágikus szimbólum, amelyet különféle, szintén a Jupiterhez kapcsolódó szimbólumok, karakterek, angyal- és démonnevek vesznek körül.  Mint minden Jupiter- talizmán, ez is bőséget, termékenységet, szerencsét, üzleti sikereket, anyagi gyarapodást és gazdagságot hoz tulajdonosának.

Mikor használd:
Ha üzleti sikereket szeretnél elérni.
Ha anyagi gyarapodásra, gazdagságra vágysz.
Ha bármiben szerencsére van szükséged.
Ha olyan állást keresel, ahol igényeidnek megfelelő anyagi juttatásokat kínálnak.

Ez is érdekelhet...