HOGYAN KERÜLÜNK A NEGATÍV REZGÉSEK CSAPDÁJÁBA? VAN KIÚT?

Amikor frekvenciánk úgy lelassul, hogy szinte eltűnik, nehéz meglátni, hogyan lehetne változtatni a dolgokon, és nehéz az emlékezetünkbe idézni, hogy SZABAD LELKEK VAGYUNK, akik igenis képesek káprázatos életet teremteni maguknak.

Úgy, hogy az ember képes aktiválni az összes egészségtelen érzelmi szokásait, és fokozatosan addig csökkenteni az egyéni rezgését, amíg rá nem tér a magatehetetlenséghez, zsibbadtsághoz vezető útra.

Amikor frekvenciánk úgy lelassul, hogy szinte eltűnik, nehéz meglátni, hogyan lehetne változtatni a dolgokon, és nehéz az emlékezetünkbe idézni, hogy SZABAD LELKEK VAGYUNK, akik igenis képesek káprázatos életet teremteni maguknak.

De hogyan jutunk el a tehetetlenség állapotába?

Vizsgáljuk csak meg a negatív rezgések csapdájába esett ember belső dinamikáját és azt, hogyan tudjuk visszafordítani ezt a folyamatot, hogy kikecmeregjünk a bajból, és ne pazaroljuk tovább a saját időnket.

“CSAK AZOKTÓL TANULUNK, AKIK CSODÁLNAK MINKET, KEDVESEK HOZZÁNK, VAGY FÉLREÁLLNAK AZ UTUNKBÓL? NEM AZOKTÓL TANULUNK A LEGTÖBBET, AKIK ….ELUTASÍTANAK MINKET,….VAGY ELLENÜNK SZÖVETKEZNEK?” – Walt Whitman

Bármilyen látszólagos ártalmatlan esemény akár észrevétlenül is mély megrázkódtatásra és védekezésre késztet minket.

Természetes, hogy amikor negatív élmények érnek minket, csökken az egyéni rezgésünk és ettől “rosszul” érezzük magunkat. És ha alacsony frekvencián működünk, további negatív élményeket vonzzunk be, amitől az egyéni rezgésünk is egyre negatívabb lesz.

Ehhez még hozzájön, hogy az agy nagy előszeretettel aggatja az élményekre a “rossz” és a “hibás” vagy “fájdalmas” címkét, majd azonosul is azzal.
Ettől kezdve mi magunk vagyunk hibásak, rosszak és fájdalmasak. Mivel ez nem jó érzés akaratunkkal próbálunk ellenállni vagy hátat fordítani az adott élménynek, ettől viszont megtorpan az életünk.

AZ ALACSONY EGYÉNI REZGÉS FENNAKADÁST OKOZ A LÉLEK VALÓSÁGÁBAN, MI PEDIG SZENVEDNI KEZDÜNK, MERT ELFOGY BELŐLÜNK A LENDÜLET.

A megrekedés hét típusa

1. A FEJLŐDÉSI CIKLUS TELJES, de mi még nem jöttünk rá erre, és görcsösen ragaszkodunk a régihez.

Létrehozunk valamit, új készségeket fejlesztünk ki magunkban, tapasztaltabbak lettünk, amitől magasabb szintű lett a rezgésünk – ám ha nem jövünk rá, hogy már teljesítettük a feladatot, és most már le kellene zárnunk életünknek egy fejezetét, a fejlődési ciklusunkat hátráltatjuk.

 

Lehet, hogy túl lojálisak vagyunk, nem vesszük észre, hogy unatkozunk, vagy nem használjuk a fantáziánkat, hogy egy jobb valóságot álmodjunk magunknak.

Ha nem jut el bennünk a felismerésig a dolog, hogy pl. a munkánk már nem nekünk való, majd az élet tesz róla, hogy kirúgnak, vagy mi leszünk kénytelenek felmondani, mert pl. az édesanyánk megbetegszik.

Ha nem ismerjük fel, hogy LESZÁLLÓÁGBAN vagyunk, és mindent hagyunk a régiben, azaz érzésünk támad, hogy az élet cudarul bánik velünk, hogy kudarcot vallottunk.

A teremtés természetes ciklusa, a gondolat formába öntését és a forma eltüntetését egyaránt magába foglalja: IGY TISZTA LAPPAL KEZDHETÜNK ELÖLRŐL MINDENT.

Elfejeltjük, hogy a forma végül mindig szertefoszlik.

Elfelejtjük, milyen fontos és élvezetes lehet az ÜRESSÉG.

2. NEM HASZNÁLJUK KI AZ ADOTTSÁGAINKAT, VAGY TÖBBRE VÁGYUNK, MINT AMINK VAN.

Gyakori, hogy nem vagyunk összhangban természetes növekedési ciklusunkkal, azon méltatlankodunk, hogy nem azt kapjuk, amit várunk, és megpróbálunk KIERŐSZAKOLNI valamit, aminek még nem jött el az ideje, vagy össze akarunk tartani valamit, ami már szét akar hullani.

Mindenünk, amink van, annak az eredménye, amire tudatosan vagy önkéntelenül ÖSSZPONTOSÍTOTTUNK AZ ELMÚLT napokban, hetekben, hónapokban.

Ha méltatlankodunk és panaszkodunk jelenlegi helyzetünk miatt, magát a megvalósulási folyamatot kérdőjelezzük meg, ami “megakasztja” az ÉLETHULLÁMOT, vagyis természetes áramlásunkat.

ÉLETÜNK AZ EGYÉNI REZGÉSEKBŐL FAKAD, ha tehát kellemetlen események gyötörnek minket, valószínűleg beléptünk a negatív érzelmek és gondolatok csapdájába, a kudarcok pedig arra szolgálnak, hogy ezt észrevegyük.

Lehet, hogy meg kell növelnünk a rezgésünket, azokra a dolgokra kell összpontosítanunk, amelyeket szeretünk, és amelyek jó érzéseket keltenek bennünk.

Tegyük fel magunknak a kérdést: Milyen berögzült gondolatok vagy érzelmi szokások vezettek erre az eredményre? Mit akarok üzenni magamnak?

Ha felhasználjuk azt, amit létrehoztunk, tudatosan teljessé tudjuk tenni a teremtési ciklust, hogy helyet csináljunk az Újnak.

De azzal, hogy többre vágyunk, mint amire szükségünk van, meg is akasztjuk életünk áramlását, ha ez kell ahhoz, hogy levonjunk bizonyos tanulságokat.

Ha túl sokat hozunk létre, meg kell szabadulnunk a fölöslegtől, amivel csak az időnket és az energiánkat pocsékoljuk.

3. AZ ÉLMÉNY EGY KORÁBBI, HASONLÓ, NEGATÍV ÉLMÉNYT IDÉZ FEL BENNÜNK.

Amikor egy fájdalmas emlék felszínre kerül, elhagyjuk a JELEN áramlását, és “teleportáljuk” magunkat a keserves múltba.

Tudatalattink automatikusan ugyanazzal az egészségtelen érzelmi szokással reagál, mint amelyiket az eredeti élménynél alkalmaztunk.

Azzal, hogy belemerülünk a megküzdésén vagy menekülésen alapuló viselkedésmintákba, – vagyis NEM BÍZUNK MAGUNKBAN vagy másokban, nem hallgatunk a józan eszünkre, vagy túlhevültség, hiperaktivitás, zavartság, szétszórtság, depresszió vagy a megfélemlítettség és a becsapottság érzése lesz úrrá rajtunk, – nem vagyunk hajlandóak ÁTÉREZNI AZT, AMI A FELSZÍNRE KERÜLT.

Lebénít a vádaskodás, az önbüntetés, az önkorlátozás vagy a makacskodás.

4. ARRÓL BESZÉLÜNK, AMI MÉG NINCS, AMI MÉG NEM TÖRTÉNT MEG, TALÁN SOHA NEM IS FOG MEGTÖRTÉNNI. ARRÓL BESZÉLÜNK, MIT NEM SZERETÜNK, MIT NEM TESZÜNK MEG ÉS KIK NEM VAGYUNK.

Amikor az agyunk nem létező vagy üres realitásokkal foglalkozik, tulajdonképpen a SEMMI létrehozásán dolgozunk.

Ráadásul kilépünk az áramlatból, amely nem működhet a tudatos jelenlétünk nélkül.

Ahhoz, hogy valóságként éljünk meg valamit, továbbá elég motiváció és tetterő legyen bennünk, az elménknek a testünkre kell összpontosítania, és a testünkön keresztül kell éreznie, mert ez a mi szűrőnk.

Amikor bebeszélünk magunknak egy negatív vagy nem létező dolgot, a testünk nem tud vele mit kezdeni, mert a test csak időben és térben tud létezni. Tegyük fel, hogy a testünk ugrásra készen várja, hogy kivitelezhessen egy remek ötletet, ám ekkor kijelentjük : “Nem vagyok elég okos.”
Ugyanez történik, amikor azt mondjuk : “Több pénzt szeretnék, de nem tudom, hogyan szerezzek.” Ilyenkor a testünk is ugyanolyan gúzsba kötötté válik, mint kisbabakorunkban, amikor szeretetünk lepergett a környezetünkről.

Testünk nem érti a tagadás és a nemlét fogalmát, és miközben azon igyekszik, hogy rájöjjön mit is kell tennie, mi megrekedünk.

Amikor az ürességből és a nemlétezésről beszélünk, egy képzeletbeli hézagot vagy szakadékot hozunk létre Önmagunkban és a Világban. Ez a szakadék ott keletkezik, ahol nem akarunk tudomást venni a Lelkünkről.

Az ÖNBIZALOMHIÁNY is egy ilyen szakadék; csakúgy mint a megszállott nemtörődömség, a veszteségtől vagy a nehézségektől való félelem.

Vagy az olyan élmények kerülése, amelyek egyaránt hatással vannak a testre, az érzelmekre, a szellemre és a lélekre.
A szakadékok a lehetetlenség illúzióját keltik bennünk, ami gátolja a kibontakozást, és megszakítja az élethullám mozgását.

5. SAJÁT GONDOLATAINKAT ÉS ENERGIÁNKAT MÁSOK ÉLETÉRE, MÁS HELYRE ÉS IDŐRE VAGY ELKÉPZELT VALÓSÁGOKRA VETÍTJÜK KI.

Hasonlóan ahhoz, amikor arról beszélünk, ami NINCS, az is eltávolít bennünket a testünktől és a saját fejlődésünktől, ha MÁS IDŐBE és HELYRE képzeljük magunkat.

A tudatunk ilyenkor máshol van, így a lelkünk, – amely a testünkön keresztül áramlik hozzánk – nem tudja információkkal, utasításokkal vagy szeretettel ellátni, mert nem vagyunk a “testünkben”.

Mivel “nincs senki otthon”, aki fogadhatná a felsőbb utasításokat, a tudatalattink veszi át a hatalmat, és automatikusan úgy reagál az egyes helyzetekre, mint a múltban.

Nem értő módon, hanem spontán reagálunk, ami rengeteg, már említett egészségtelen érzelmi szokást hív életre.

Ami régen bevált, nem biztos, hogy egy későbbi helyzetben is beválik.

Ráadásul attól, hogy tudjuk, másnak mire van szüksége a saját életében, még nem biztos, hogy nekünk is ugyanaz lesz a jó.

HA NEM A SAJÁT TESTÜNKBEN ÉS ÉLETÜNKBEN LÉTEZÜNK, LELASSÍTJUK FEJLŐDÉSÜNKET, ÉS A VÉGÉN MEGREKEDÜNK.

6. RAGASZKODUNK A SZOKÁSAINKHOZ, AZ ALKOTÁSAINKHOZ,  A DEFINÍCIÓINKHOZ, AZ IDENTITÁSUNKHOZ, ÉS VALAMIFÉLE SÉMÁT KÖVETÜNK.

Előfordulhat, hogy biztonságra törekvésünk miatt GÖRCSÖSEN ragaszkodunk a hitünkhöz vagy a tulajdonunkhoz, görcsösen kerüljük a gondolatainkat vagy érzelmeink őszinte kimutatását, vagy görcsösen mondjuk a magunkét és így tartjuk sakkban a környezetünket.

Esetleg kitartunk egy múltbéli eskünk vagy ígéretünk mellett, amely már elveszítette létjogosultságát, görcsösen dédelgetünk magunkban egy régi sérelmet, vérlázító esetet vagy igazságtalanságot, vagy talán görcsösen félünk a VÁLTOZÁSTÓL.

Görcsösen imádkozunk magunkban, hogy valami történjen meg, vagy ne történjen meg, vagy esetleg görcsösen uralkodunk magunkon, nehogy túlságosan nyíltan fejezzük ki magunkat.

Amikor GÚZSBA KÖTJÜK ENERGIÁNKAT, és megpróbáljuk szüneteltetni vagy megakasztani a hullámok mozgását, saját életünk áramlását állítjuk meg, és a saját frekvenciánkat vesszük alacsonyabbra, ami ahhoz vezet, hogy elszalasztjuk a lehetőségeket.

Ráadásul teljesen kimerülünk a “gátépítésben”.
Ha túlzásba visszük a sémák alkalmazását, mániákat és fikciókat hozunk létre.

7. A NEGATÍV BEÁLLÍTOTTSÁG, A KONFLIKTUSOKKAL TELI ÉLET ÉS AZ AKARATOSSÁG MINDEN ERŐNKET ELVESZI.

Előfordulhat, hogy a sok stressztől nem bírunk aludni.

Lehet, hogy súlyos függőségtől szenvedünk, vagy krónikus fájdalom gyötör.

Minden erőnkkel küzdünk, hogy megvédjük magunkat a zsarnokoktól, vagy megpróbáljuk megelőzni a kudarcot.

Minél jobban szétforgácsoljuk magunkat, annál kevesebb motivációnk és energiánk lesz a pozitív irányú tervezgetésre.

Amikor a tudatunk eltompul, az érzelmeink ellaposodnak, a testünk pedig letargiába zuhan.Kutyaszorítóban érezzük magunkat, és átmenetileg moccanni sem bírunk.

MI SEM EGYSZERŰBB, MINT TOVÁBBLÉPNI…

A küzdelmek és nehézségek ellenére sem szabad elfelejtenünk, hogy a folyó, amelyben evezünk, konkrétCÉL felé halad, ami nem más, mint LELKÜNK MEGISMERÉSE.

Az átalakulásnak abban a szakaszában járunk, ahol az alacsony frekvenciájú félelmek és az egészségtelen érzelmi szokások felszínre kerülnek és távozni akarnak.

Ez váltja ki azt a reakciót, amelynek során MEGKÜZDÉSEN vagy ELMENEKÜLÉSEN alapuló módszerekkel akarjuk elnyomni magunkban a kellemetlen érzéseket és a fájdalmakat.

A szenvedés elleni küzdelem és az ürességtől való rettegés azonban teljesen kimerít bennünket, így végül eljön az az időszak, amikor már mi is világosan látjuk, hogy a régi szokások és formák túlhaladottá váltak.

..Sorsodat nem az határozza meg, hogy legyőztek, hanem az, hogy a vereség után mihez tudsz kezdeni sebzett önmagaddal…

224039_328297787278317_2125120809_n

Ez is érdekelhet...