Jóságos, tudós nőből lett a gonosz boszorkány?

Ezt a sztereotipiát a kereszténység térhódításának köszönhetjük és semmi köze a valósághoz, nézzük hogyan is történt:

A boszorkányok valaha természetfeletti erővel rendelkező asszonyok voltak. Rég eltűnt, nagyhatalmú istennők utódai lehetnek ők, élet és halál felett rendelkeznek.
Régen jóságos, tudós nők voltak, míg a mesékből már csak gonosz boszorkányként ismerjük őket. Mi ennek az oka?

1266058870_73228077_1-Photos-de-Magie-blanche-Magie-rouge-Desenvoutements

A gonosz boszorkány

A boszorkány varázslónő, az ördög társa, ártó rontásokat küld az emberekre, “tiltott” praktikákat űz….
Rejtélyei mindenki fantáziáját megmozgatják. Számos népmesében és mítoszban szerepel, kiléte évezredek ótafoglalkoztatja az embereket.

A pszichológusok szerint a boszorkány, az öntörvényű nőa női lélek sötét oldalát, árnyékát jelképezi. A legsúlyosabb vád volt, ha valakit boszorkánysággal vádoltak meg. Személyéhez rémtetteket kapcsoltak, például elterjedt róla, hogy gyerekeket eszik, meztelenül táncol és szabados szexuális szokásai vannak. A félelmetes, gonosz boszorkány képe belevésődött a tudatunkba.

Pedig a kezdetek kezdetén a mágikus tulajdonságú nőket nem ruházták fel ezekkel a negatív tulajdonságokkal. Jóságos, hatalmas ősöktől eredeztetik őket.

Azóta vannak jelen, mióta az emberiség meg akar birkózni a bajokkal és el akarja hárítani a szerencsétlenségeket. A korai istennőkultuszban istennők voltak. Tisztelték őket a Föld termékenységét serkentő varázserejük miatt, élet és halál urai voltak.

Uralmuk alatt tartották az univerzum erőit. Egyiptomban például ő volt Ízisz istennő.

Ezeket az istennőket imádták azok, akik számára a termékeny föld a túlélést jelentette, mert az évszaktól és az időjárástól függött a talaj reprodukciós képessége és az életben maradásuk.

Ezért azonosították a természet erőit a női testtel és tartották szentnek a nőiséget.

Legendák, mítoszok boszorkányai

Az évszázadok során nagy változáson ment keresztül a boszorkányokról alkotott kép. Hajdan Skandináviában Freya, a jóstehetséggel megáldott istennő hintón szelte át az eget. A görög mitológiában a boszorkány szép és halálos volt. Kirké istennő megbűvölte Odüsszeusz hajósait mágikus mézborával, majd disznóvá változtatta őket. A zsidó kultúrában Lillith volt aki éjjel belopódzott az otthonokba, hogy ellopja a gyerekeket és a férfiakat hűtlenségre bírja.

A Közel-Keleten nők végezték a legfontosabb szertartásokat. A régi papnők tudós nők voltak. Csecsemőket gyógyítottak, kezelték a meddőséget és az impotenciát, megtisztították az otthont a rossz energiáktól. Olyasmit végeztek, amit ma családterápiának, Lélekterápiának nevezünk.

Az ősi rituálékból alakultak ki a szent szertartások, amiket később boszorkányságnak neveztek. Egyszerű eszközöket használtak, de különleges gyógyító, védelmi erőt tulajdonítottak nekik. Abban az időben a társadalom egyértelműen pozitív figuráknak tartotta őket. Tanáccsal látták el a királyt, segítették a hadseregeket szertartásaikkal, részt vettek a szüléseknél.

Aztán jött a “modern” kor és a kereszténység ahol egyistenhitre alapuló vallásuk terjesztése, nem engedhette meg, hogy Istennők leszármazottai gyógyítsanak. Ez már az ő “feladatuk” lett.

“Égessetek meg” de mi a rövid és egyszerű konklúzio?
A boszorkányüldözés nem volt más mint, hogy kiirtották a konkurenciát….

 

Forrás: selinanut.hu , hirma.hu

 

You may also like...